nem is olyan régen

Nem rég
Viola (2012. 01. 03 zeneiskola) Ma már rengeteget gyakoroltam Gellérttel és most éppen Andreára, a korrepetitoromra várok, hiszen másfél hét múlva megint vizsga. Utálom, ezt az időszakot egy olyan évre emlékeztet mikor bármit megtettem volna, hogy egyik mára már szinte ellenségemmé vált ismerősömmel legyek. Mikor fuvolázom, semmi sem zavarhat meg; ez az egyetlen dolog, mikor teljesen átadhatom magam a zenének és olyan kor a világ gyönyörű megzavarhatatlan tökéletes ezért töltök oly sok időt mostanában itt, mert félek, hogy ha haza megyek, ismét rájövök, hogy senki sem szeret. Vajon van helyem ebben a világban? Másfél éve vesztettem el teljesen azt az embert, akit már szinte a bátyámnak tekintettem. Már legalább 13 éve ismerem és nagyon nehéz úgy tenni, mint akinek semmi köze hozzá. Igazából félek, hogy már senki sem tud engem úgy szeretni, mint ahogyan azt ő tette. Bár az igazat megvallva én soha nem voltam belé szerelmes, mert sikerült mindig valami olyan őrültséget tenni, ami már sok volt… 

- Hello. Te zenekaros vagy nem? – zavart meg egy számomra addig ismeretlen hang. Gyors összecsaptam a naplómat. Feltekintettem. Egy magas szőke srác állt mellettem vajon mióta áll ott? Olyan ismerősnek tűnt.

- Szia. Bocsi, de elmerültem mit is kérdeztél? – ezzel is nyerve egy kis időt, hogy rájöhessek ki is ez az ismerős idegen.

- Csak annyit hogy te nem vagy véletlenül kis zenekaros? – igen most már rémlik a kis zenekarban játszik talán harsonán vagy tubán nem is tudom pontosan, a legutolsó alkalommal mikor játszottunk hol is hol is…

- De igen bár mostanában nem tudat eljárni a próbákra, mert hát szinistúdiós vagyok, és pont egybe esnek a próbák – hát bár tényleg most a héten is lesz minden nap próba, amire el kéne menni, ha akarok szombaton szerepelni. Nem is tudom ki találta ki azt, hogy 7-én legyen az újévi koncert lehetett volna, inkább tegnap akkor ma nem kellet volna suliba menni…

- És jót csináltál az imént olyan gyorsan csaptad be azt a könyvet. – na, ne feltűnt neki. Ez szívás.

- Hát tudod én csak – lepillantottam a könyvre, az angolkönyvemben volt a napló hála a jó égnek- Én csak éppen angolt tanultam.

- Biztos nagyon okos lehetsz, ha még itt is tanulsz - igazából tényleg nem vagyok buta, sőt azt hiszem, helyén van az eszem… bár a helyesírásom katasztrófa, de matekból annál tehetségesebb vagyok.

- Ááá de hogy csak holnap szódolgozatot írunk – ami igaz is tényleg írnak a többiek, de én megyek a pszichológusomhoz. Mostanában Kamilla tanárnő kész rémálom. Remélem, hogy nem irattatja meg velem később.

- Akkor hagylak is tanulni - na, ne ezt már nem addig sem gondolkozom a múlton.

- Annyira nem nehéz meg már amúgy is tudom. Azt viszont nem hogy téged, hogy hívnak. –mondtam kedvesen vagy talán inkább kihívón.

- Jaj de illetlen vagy Weisz Zsolt az egyelten tubás a kiszenekarban- és olyan mosolyt villantott hozzá hogy rögtön elolvadtam.

- Hát örvendek Zsolti én pedig Nagy Viola vagyok és egyben a kis zenekar azt hiszem legidősebb tagja. – mosolyogtam vissza rá. Aztán leült, csak ült és nézett és figyelte hogyan tanulok olyan félóra múlva szólt Andrea, hogy most van rám 5 perce, ha gondolom, mert késik az egyik tanítványa. Elköszöntem Zsoltitól, és bementem 665-jére is eljátszani a vizsga darabomat…